A szerelem az szerelem (részlet)

Sonja Blonde

 Rita, a marketingigazgató elgondolkodva játszott a teafilterrel. Körbe-körbe úsztatta az öblös bögrében, kivette, majd visszaejtette. Ismét megúsztatta, újra kiemelte, miközben réveteg tekintettel meredt maga elé.
 – Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte óvatosan June. – Nyomaszt valami?
 – Nyomaszt. Igen, azt hiszem, ez a jó kifejezés…
 – Mondd már, különben azt hiszem, ki akarsz lépni!
 – Viccelsz? – húzódott mosolyra Rita szája. – Egy ilyen helyről? – Fejével a pulton heverő kocsikulcsa felé intett.
 Elnevették magukat.
 – Jól van, ha nevetsz, akkora baj nem lehet.
 – Nem, nincs baj. Kaptam egy gyakornokot. Örülök is, meg nem is. Tehetséges, okos lány, de most nincs semmi, az egész osztály malmozik. Múlt hét óta fut a kampány, amin hónapokig dolgoztunk. Néhány hét üresjárat következik végre, és az egy dolog, hogy nem jut eszembe semmi, amivel megbízhatnám, de kedvem sincs megerőltetni magam. Biztosan kitalálhatnék valamit, de…
 – Van egy ötletem! – szakította félbe izgatottan June. – Már régóta tervezem, hogy elviszem egy pár napos csapatépítőre a kollégákat. Megérdemelik, keményen hajtanak. Ha nem bánod, megszervezhetné nekünk.
 Rita kétkedően vonta fel a szemöldökét, majd vállat vont.
 – Végül is…
 – Szuper, meg is beszéltük! Küldd be hozzám, addig kitalálom a helyszínt. Azzal nem kell bajlódnia. Nagyon örülnék, ha összeállítana nekünk egy három napos programot, és meg is szervezné. Legalább alaposan lefoglalja majd magát. Mire elkészül, hátha neked is lesz valami, amiben segítségedre lesz.

 June érezte, hogy elönti a pír a tarkóját, amint újra beütötte a nevet a keresőbe. Sajnos jól emlékezett. Tim Reeds egy százharminc mérföldre lévő iparvárosban nyitott magánrendelőt. Néhány világmárka központja kapott ott helyet, és jó pár BSSC (Business Shared Sevice Center) irodaháza magasodott a központjában. Egy nagy gyógyszergyárral és egy autóipari összeszerelő csarnokkal is büszkélkedhetett a város, ahol Tim Reeds valami különös okból kifolyólag gyökeret vert.

 – Ez komoly? – Melanie hitetlenkedve forgatta kezében a kinyomtatott papírt.
 – Miért ne lenne az? – kérdezett vissza csípősen June. Annak ellenére, hogy tudta, ő az, akinek vaj van a füle mögött, nem szerette, ha megkérdőjelezték az utasításait.
 – Egy iparváros a cél?
 – Mi azzal a gond? Mint láthatod, vannak ott szolgáltató központok is. Sosem lehet tudni, mikor akarjuk valamelyik tevékenységet kiszervezni. Mondjuk a marketinget – szúrta oda határozottan June. – Különben is, úgy tudom, szereted a kihívásokat. Már pedig ez az. Egy ilyen helyen igazi művészet lesz egy szuper, három napos csapatépítőt megszervezned.
 – Ez igaz – bólogatott kikerekedett szemmel, réveteg tekintettel Melanie –, ez nagyon is igaz.

 June megköszörülte a torkát, miután a marketing gyakornok becsukta maga mögött az ajtót. A gombóc azonban, ami a torkába fészkelte magát, nem akart lemenni. Ivott egy pohár vizet, de az sem segített. A gyomra görcsbe szorult, a tenyere izzadni kezdett.
 „Nem vagyok normális…Mégis mi a fenét csinálok? Belerángatok tizenhét másik embert abba, hogy láthassam Timet? És mi van akkor, ha nem is fogom látni? Csak azért, mert egy városban leszünk, nem jelenti azt, hogy összefutunk a sarki boltban…”

*

 – Elment az esze annak a lánynak? – horgadt fel Daniel. – Annyit utazni azért, hogy egy iparvárosban töltsetek el három napot? Miért nem valami tópartra vagy hegyvidékre mentek? Annak lenne értelme, de irodaházakat meg gyógyszergyárat nézni… gondolom, Rita nem sokáig fogja megtartani. Bár jobb lenne, ha még azelőtt repülne, hogy leszervez nektek valami rémes kirándulást…
 – Ugyan már Daniel, ne légy ilyen. Lehet, hogy tud valamit, és amiatt mer belevágni. Ne ítélkezz, amíg nem ismered az összes körülményt – June megköszörülte a torkát.
 A gombóc, ami estére szép lassan felszívódott, most újra keményen feszült a torkában. Szerencséjére Sam is leült az ebédlőasztalhoz egy bögre kakaóval a kezében.
 – Ez minden? – csodálkozott az apja. Én a te korodban egy lovat is megettem volna vacsorára, ha elém rakják.
 Sam elmosolyodott az apja viccén. Könnyedén a hajába túrt, majd a szájához emelte a bögrét.
 – Micsoda óra! Honnan van neked ilyen drága órád? – mutatott a fia csuklójára Daniel.
 Sam zavarba jött.
 – Nem is emlékszel? – sietett a fia segítségére June. – A szüleidtől kapott pénzt mindig félretette. Évek óta gyűjtött rá.
 Daniel elgondolkodva vonta fel a szemöldökét.
 – Tényleg nem emlékszem, de az biztos, hogy anyámék elég bőkezűek, ha az unokáikról van szó. Használd egészséggel fiam, tényleg szép óra.
 Samnek fogalma sem volt arról, hogy az anyja előtt ismert a titka. June annál jobban szerette és tisztelte a férjét, minthogy bolondot csináljon belőle. Ő is szerette a békét, ami az otthonukat belengte. A legritkább esetben vitatkoztak, hangos szó, pedig talán még senki száját nem hagyta el. A szenvedély semmilyen formában nem volt jelen a Hunnings családban.

*

 – Neked tényleg tizenhét statisztára van szükséged, hogy láthasd Timet? Őszintén remélem, hogy akkor már leszel annyira bátor, hogy felhívod előtte.
 – Netti! Hogy hívnám fel? Milyen indokkal?
 – Bármilyennel – June barátnője idegességében hadonászni kezdett maga előtt. – Hívd fel és beszélj meg vele egy találkozót!
 – Eszemben sincs! Mi lesz, ha elutasít?
 – Akkor még gyorsan tudod módosítani az úti célt.
 June az asztalra könyökölt, arcába temette a kezét.
 – Butaságot csinálok szerinted?
 – Ez kérdés? Egy gyerekkori szerelmet üldözni?
 – Te is szerelmes voltál belé – csattant fel June.
 – Sok évvel ezelőtt. Azóta férjhez mentem, gyereket szültem, elváltam, és összejöttem életem párjával. Tudtommal te is férjhez mentél, ráadásul a te házasságod jól működik. Mégis mit akarsz?
 June arca kigyúlt a szégyentől.
 – Csak egyszer látni felnőttként.
 – És azért egy háromnapos kirándulásra rángatsz egy csomó embert, meg bolondot csinálsz egy gyakornokból? A főnöke mit szólt hozzá?
 – Még nem találkoztam vele azóta… – fulladt el June hangja.
 – Szerintem hagyd ezt a Tim dolgot, és utazzatok el inkább valami szép, hegyvidéki városba. Túrázzatok, frissüljetek fel a jó levegőn. Amúgy pedig, gondolom, neki is van családja. Orvos is, jóképű is, nem hiszem, hogy egyedül maradt.

 June belevetette magát a munkába, hogy elterelje a gondolatait. Három hete maradt még a csapatépítőig, annyi akár elég is lehetett volna, hogy meggondolja magát. Szerencséjére aznap nem kereste senki a közvetlen kollégáin kívül, akiknek egyelőre inkább nem mondta meg a helyszínt. Még adott magának egy kis időt, hogy kitalálja, miért egy iparváros lesz a legjobb választás egy ilyen programhoz.