A masszőr

A masszőr (részlet)

Sonja Blonde

A házavató partira tizenkét utcabeli család volt hivatalos. Karl limuzint bérelt, hogy az elegánsan öltözött vendégeknek ne kelljen gyalogolniuk.

Az estére Karl egy bordó koktélruhát választott Brittának, amelyet ezüst, apró kristályokkal kirakott öv tett még különlegesebbé. Megkérte feleségét, hagyja kiengedve dús haját, de utasította a fodrászt, lakkal adjon neki tartást. Britta ugyan jobban szerette, ha a haja lazán omlik a vállára, de tudta, milyen fontos ez az este a férjének. Jó benyomást kellett tenniük az új, befolyásos szomszédaikra.

A fiókvezető és a felesége érkeztek meg először. A sportos, fitt házaspár ragaszkodott hozzá, hogy gyalog menjen. Bruno, a férj feltehetően már az hatvanhoz közeledett, de jó pár évet letagadhatott volna. Felesége, Lisa negyven körüli lehetett. Feltupírozott, dús szőke hajának, szögletes állának, erős sminkjének köszönhetően feltűnő jelenség volt, amihez harsány természet párosult. Lisa nagy kortyokban nyelte le az első két pohár pezsgőt, ami azonnal a fejébe szállt.

– Mondd csak Britta, erotikus masszázst is szoktál csinálni? – kérdezte vihogva.

– Ne légy közönséges Lisa – szólt rá a férje, majd Brittához fordult – ne is törődj vele kedves, csak viccel – mentegetőzött, szeme azonban különösen csillogott.

Láthatóan eljátszott a gondolattal.

– Ugyan már Bruno, engem is masszírozott már izmos, jóképű férfi, tudom, milyen jól esik.

– Ne magadból indulj ki. Én soha nem úgy tekintek egy masszázsra, mint egy intim helyzetre.

– Igazán? Akkor miért mindig a nagymellű Annabellhez jársz?

Bruno zavartan krákogott.

– Ha annyira zavar, eljövök Brittához – zárta le a férfi a kínos beszélgetést.

Lisa gyanakvóan végigmérte a háziasszonyt, majd újabb pohár pezsgő után nyúlt.

– Ne is törődj azzal a lófejűvel – súgta egy idős női hang Britta háta mögött.

A híres sebész felesége, a hatvanas éveiben járó Emily mosolygott rá. Nagy, fekete gömbökből álló ékszere tökéletesen illett a korához és kifinomult stílusához. Szürke, csillogó, földig érő ruhát viselt, haját egyáltalán nem festette. Láthatóan tökéletesen otthon érezte magát a saját testében. Kedves mosollyal fordult a háziasszony felé.

– Isten hozott benneteket! Jó látni, hogy fiatalok is kívánkoznak vidékre, nem csak az ilyen vének, mint mi – nevetett. – Lisával meg ne törődj, közönséges egy nő, főleg, ha iszik. Mivel már a reggeli kávéjába is rumot tesz, a nap huszonnégy órájában ilyen. Arról nem tehet, hogy úgy néz ki, mint egy versenykanca, de arról igen, hogyan viselkedik. Vigyázz vele, szerintem a drogokat sem veti meg, hogy elviselje a két kapura játszó férjét. Ha érted, mire gondolok…

Britta úgy érezte, képtelen egyszerre ennyi információt feldolgozni.

– Köszönöm Emily, igyekszem észben tartani.

– Öregasszonyokat is masszírozol? Vagy az ilyen ráncos bőrtől már irtózol?

– Dehogy irtózom! És tudod, szeretnék ennyi idős koromban így kinézni, mint ahogyan te – bókolt őszinte csodálattal Britta.

– Látod, abban tudok segíteni neked, hogyan maradj sokáig szép, bár ahogy elnézlek, ilyen arccal és testtel nem kell aggódnod. Gyönyörű nő vagy.

Britta elpirult.

Végül az idős sebész is csatlakozott hozzájuk, hogy bemutatkozzon.

Karl elégedettnek tűnt. A kert varázslatos dekorációt kapott, a szakács remekelt, a személyzet pedig láthatatlanul tette a dolgát.

Egyedül Destiny és a férje érkezett késve. Karl, aki már türelmetlenül várta, hogy találkozhasson velük, izgatottan sietett eléjük.

A férfi szemlátomást jóval idősebb lehetett feleségénél. Gyöngyház színű, selyem öltönyt és fehér bőr cipőt viselt. Amikor a várva várt vendég belépett a kertbe, megállt egy pillanatra. Lassan, alaposan szemügyre vette a helyszínt és a meghívottakat. Karl két kézzel ragadta meg a vendég jobbját.

Destiny nyakba akasztós, arany koktélruhát viselt, amelyhez átlátszó tűsarkút választott. Egy virág formájú gyémánt fülbevalón kívül nem viselt más ékszert. Ő volt a legvisszafogottabb az összes jelenlévő nő közül, mégis minden szem megakadt rajta. Destiny egy jelenség volt – egyszerűen ragyogott.

Britta örült, hogy végre megérkezett az egyetlen vendég, akit már valamennyire ismert. Boldogan vezette körbe, és mutatta meg neki az asztalokon elrendezett díszeket, amelyeket Destiny küldött a partira.

– Örülök, hogy tetszenek.

– Csodaszépek és tökéletesen illenek ide. Nagyon köszönöm!

Karl mindent bevetett, hogy lenyűgözze Mikost, az autógyárost.

Kiválóan értett hozzá, hogy behízelegje magát mások kegyeibe úgy, hogy közben a másik megtiszteltetésnek érezze a férfi társaságát. Mikosról mindenki tudta, milyen kemény dió. Apja iparmágnás volt, így neki is nagyon fiatalon meg kellett tanulnia irányítani, gyakorlatilag mindenkit. Visszafogott, ám mégis tekintélyt parancsoló viselkedésének köszönhetően, ha belépett egy társaságba, azonnal csend lett. A rendkívül gyors észjárású, kimagasló intelligenciájú ember hozzászokott, hogy mindig, mindenben övé az utolsó szó.

Életéből egyedül az érzelmek hiányoztak, mert arra tanították, azok csak rossz irányba befolyásolhatják a döntéshozatalt.

Nem volt jóképű, de fellépése, kisugárzása, kifogástalan öltözködési stílusa, óriási vagyona lenyűgözte a nőket. Hamar hozzászokott, hogy bármit és bárkit megkaphat.

Destinyt egy lóverseny alkalmával ismerte meg. Az akkor még főiskolás lány gyerekeket tanított lovagolni. A verseny közönségének gyermekei múlathatták vele az idejüket, amíg a szülők a lelátón szurkoltak. Destiny jegyben járt egy évfolyamtársával, de a karizmatikus Mikosnak nem tudott ellenállni.

Mire Destiny rájött, hogy a férfi képtelen a mély érzelmekre, már útban voltak Mikos magángépével a Seychelle-szigetek felé, hogy összeházasodjanak. Nászajándékba lovardát, és hét gyönyörű lovat kapott. Mivel a lány nem hitt a tündérmesékben, megelégedett azzal, amit kínált neki az élet. Köszönettel elfogadta a mesés gazdagságot, és lemondott a sírig tartó szerelemről. Ettől függetlenül szerette a férjét, és Mikos is szerette, tisztelte őt. Szabad életet biztosított számára, nem ellenőrizte a kiadásait, nem figyeltette, és amikor kettesben voltak, mindent megtett, hogy boldoggá tegye. Túrázni, lovagolni jártak, utaztak, de ha Destinynek ahhoz volt kedve, társasjátékoztak.

Hamar kiderült az is, hogy a szexuális étvágyuk is különböző. Mikosnak igen ritkán támadt hozzá kedve, míg a feleségének szinte minden nap.

– Nem akarom, hogy boldogtalan legyél, és emiatt elhagyj, mert nálad jobb társat nem találhatok. Szeretném, ha az élet minden területén megkapnád azt, amire vágysz. Arra kérlek csak, hogy ne csinálj belőlem bolondot – kérte egy alkalommal a feleségét.

Destiny pedig kínosan ügyelt, hogy ne csorbítsa a férje jó hírét. Szerette, tisztelte és hálás volt neki azért az életért, amit biztosított számára.

*

– Hadd segítsek – nyitotta ki a gardrób ajtaját lelkesen Destiny. – Valami olyanra lesz szükséged, amiben kényelmesen tudsz túrázni. Nincsenek játszós ruháid?

– Milyen? – kérdezte csodálkozva Britta.

– Játszós. Tudod, amit nem sajnálsz, ha koszos lesz.

Britta arckifejezése egyértelmű volt.

– Értelek. Akkor esetleg, amit nem szeretsz annyira?

– Ó az van bőven – válaszolta megkönnyebbülten.

Egy tucat nadrágot mutatott újdonsült barátnőjének, amiből Destiny fontoskodva válogatta ki azt az egyet, ami szerinte alkalmas egy hegyi kiránduláshoz.

– Pólót adok neked a futóruháimból. Elképesztő, hogy egy rendes melegítőfelsőd sincs.

Reggel, amint Karl autója eltűnt az utca végén, Britta már sietett is Destinyhez átöltözni. Egy neonrózsaszín, köldök fölé érő topot és egy hozzá illő, fényes anyagú, cipzáras felsőt kapott. Örömmel vette elő végre azt a méregdrága teniszcipőt is, amelyet Karl egy alkalommal vásárolt neki – csupán azért, mert hirtelen kedvet kapott a teniszezéshez. Ám amikor Karl rájött, hogy ez is egy olyan sport, amely izzadással jár, gyorsan lemondott róla. A gyönyörű cipőt Britta legnagyobb sajnálatára még bevásárláshoz sem engedte felvenni. Ragaszkodott hozzá, hogy felesége mindig nőies maradjon – a sportos megjelenést egyáltalán nem nézte jó szemmel.

Destiny lendületesen, férfiasan vezetett. Láthatóan imádta a sebességet. A királykék sportkocsi pont olyan tökéletesen illett hozzá, mint a nőies, gyöngyház színű luxusautó, amit egyébként használt. Neki egyszerűen minden jól állt. Egyszerre volt fiatal lány és díva. Sportos és előkelő. Visszafogott és izgató. Olyan volt, mint egy hologram – folyamatosan változott, ahogy a fény ráesett.

Brittát megrészegítette az izgalom. Nem tudta, hogy Karl mit szólna hozzá, ha tudná, mire készül. Úgy döntött, majd azt meséli, hogy könyvtárban volt, ha egyáltalán megkérdezi a férje, mivel töltötte a napját.

Ha Karl rossz passzban ért haza, mert felbosszantották a beosztottjai vagy a felettesei, nem volt tanácsos szólni hozzá – és ő maga sem beszélt. Ilyenkor rendszerint töltött magának egy italt, majd bezárkózott az otthoni irodájába. Később úszott, szaunázott, és előfordult, hogy vacsorázni sem ült le a feleségével.

A terítéket ettől függetlenül ki kellett készíteni, és nem volt szabad elpakolni arra az esetre, ha később mégis megéhezne.

Ilyen napokon másnap reggel sem volt érdemes megzavarni – csak akkor, ha már láthatóan jobb kedve volt.

Britta most titkon abban reménykedett, hogy férje nehéz napot zár, így jó feleség módjára nem kell majd a jelenlétével terhelnie.

– Tessék – Destiny átnyújtott egy vattakorongot és egy kis flakont, amikor megálltak. – Töröld le a sminked – utasította határozottan. – Le fogod izzadni, és úgy fogsz kinézni, mintha valaki alaposan behúzott volna egyet.

Britta nevetve tisztította meg a szemeit és az arcát. Annyira természetes volt számára a reggeli sminkelés, hogy szinte észre sem vette, mikor kente fel magára.

– Így is gyönyörű vagy – Destiny vidáman végigsimított Britta combján. – Teljesen fölösleges az alapozó is. Olyan szép a bőröd, egyáltalán nincs rá szükséged. Így legalább látszik, ha elpirulsz.

– Karl szereti, ha az arcom egységes árnyalatú és finoman fénylik…

– Karl, Karl, Karl – vágott közbe türelmetlenül Destiny. – Most nincs itt. Sőt, ha jól sejtem, azt sem fogja megtudni, mivel ütjük el a mai napot. Jól gondolom?

– Jól…

– Akkor meg nem mindegy, hogy mit szeret, ha úgysem látja? Most legyél önmagad! Britta, a gyönyörű, szexi, szabad nő – ne pedig Karl árnyéka. Van saját személyiséged is, nem csak az, amit ő rád erőltet.

Amint kimondta, máris megbánta. Nem lett volna szabad így beszélnie Brittával – hiszen alig ismeri. Valójában azt sem tudja, milyen az élete a férjével, miért érzi szükségét, hogy ennyire alárendelje magát.

– Annyira sajnálom, Britta, én…

– Igazad van, Destiny. Csak tudod…

– Nem, nincs igazam. Bocsáss meg, elvetettem a sulykot. Nem volt jogom így beszélni veled.

– Jó tudni, hogyan látnak mások.

– Nem, senki sem lát így! Egészen biztos vagyok benne – Destiny sietve próbálta megnyugtatni újdonsült barátnőjét. – Tudod, én a másik véglet vagyok, mert gyakorlatilag egy független nő életét élem. Mikos mellett bármit megtehetek. Havonta egy hetet töltünk együtt – olyankor a legjobb férj és társ. Amikor azonban nincs velem, akkor semmit sem tudok róla, és ő sem rólam. Azt különösen nem, hogy escort férfiakon élem ki a szexuális vágyaimat.

– Tessék?! – kérdezett vissza döbbenten Britta.

Destiny hátrahajtott fejjel nevetett.

– Hagyjuk ezt most! Gyere, sétáljunk egy hatalmasat! Lent a völgyben van egy pompás kis étterem, majd ott ebédelünk.

A meleg nyári napsütés, a kellemes, hegyi levegő, Destiny elbűvölő személyisége elfeledtették Britta minden aggodalmát, szorongását. Újra önmaga lehetett. Az a vidám, nevetős, cserfes lány, aki még azelőtt volt, hogy az élet próbára tette volna.

Barátnőjével repült az idő, és mielőtt észbe kapott volna, magánéletének majd minden részletébe beavatta.

– Rád se lehet ismerni – kacagott Destiny – a mindig makulátlan Britta most kócos és nyakig sáros.

– Ha nem ijesztesz meg, nem csúszok bele a latyakba – válaszolt tettetett mérgelődéssel Britta.

Teniszcipője ki sem látszódott a sár alól. Nadrágjára is rászáradt foltokban az agyagos föld.

– Ha gondolod, mosakodj meg nálunk – ajánlotta Destiny.

– Köszönöm, de Karl négy előtt nem ér haza, bőven lesz idő eltüntetni a bűnjeleket.

Brittát megrészegíttette a tudat, hogy kócosan, sárosan, smink nélkül sétál haza az utcán, még akkor is, ha mindössze pár méterre volt a házuk Destinyéktől. Kimerülten, de felhőtlenül boldogan lépett be a kapujukon. Mielőtt bement a házba, a hátsó kert felé vette az irányt, hogy megnézze, kint van-e a napozóágya, amin majd könyvvel a kezében, pihenve várja haza Karlt.

Ahogy azonban a ház mögé ért, halálra vált az ijedtségtől. Bármire számított, csak arra nem, ami a kertben fogadta.

Karl, két főnöke és egy, a férjével azonos beosztású kolléganője ültek a teraszon. Mindannyiuk szava elakadt Britta láttán. A két férfi felállt, hogy üdvözölje a ház asszonyát, de Karl közbelépett.

– Elnézéseteket kérem, Britta máris rendbe szedi magát – szabadkozott ingerülten. – Kértem, hogy ne vegyen részt a jótékonysági eseményen, aminek keretében az egyik szegény család udvarát takarítják ki, de úgy látszik odahúzta a szíve.

– Milyen nagylelkű a feleséged – jegyezte meg udvariasan kolléganője, Zelda. – Képtelen lennék így összekoszolni magamat más kedvéért. Minden elismerésem – majd jelentőségteljesen metál fényű körmeire pillantott.

A szoros, magas, copfba kötött, hegyes orrú nő gúnyosan nézett Britta szemei közé. Dús műszempillával keretezett zöld szeméből sugárzott a megvetés. Vékony, festetlen száját elhúzta, hogy a háziasszonynak ne lehessen kétsége afelől, mennyire megveti.

– Büszke lehetsz rá – fűzte hozzá az egyik felettese. – Még soha nem láttam tréningruhában a feleségemet. Személyi edző jár hozzá, és mindig zárt ajtók mögött tornázik. Azt mondja, azért, mert nem akarja, hogy kiábránduljak belőle. Bár biztosan van, akit nem zavar, ha így látja a feleségét.

Karlt majd szétfeszítette a düh. Legszívesebben azonnal Britta után rohant volna, hogy helyre tegye.

Mire azonban elmentek a vendégek, már nem volt ereje kiabálni sem. Amikor meglátta a holtsápadt, rettegő feleségét, csak annyit bírt mondani:

– Tűnj a szemem elől, te ostoba!