A borbély

A borbély (részlet)

Sonja Blonde

A kis térre néző sarki kávézó ablakában épp csak elfordították a „Nyitva” táblát, amikor Olivia keze már a kilincs után nyúlt. Mindig ő érkezett először. Jó ismerősként, keresztnevén köszöntötte a pultban álló két, bordó kötényes pincérnőt, és meg sem állt a legbelső sarokig. Retiküljét ledobta a gazdagon faragott, kétszemélyes kanapéra. A bordó bársony azonnal elnyelte a hasonló árnyalatú kis bőrtáskát. Elrendezte az üvegasztal túloldalán a két karosszéket, hogy mind a négy barátnőnek egyformán tágas hely jusson. Mire mindennel végzett, a májusi reggel illatát a frissen főzött kávé aromája váltotta fel.

Leült. Arcán elégedett mosoly suhant át. Még néhány pillanat maradt, amit egyedül élvezhetett a bensőséges hangulatú kávézóban. Amint megjelennek a többiek, már másféle meghittség tölti meg a helyet, ahová minden hónap második csütörtökén, nyitásra járnak.

Világosbarna hajfonatát a vállára igazítva kényelmesen hátradőlt. Lehunyt szemmel hallgatta a csészék és kistányérok finom csörrenését, a vendégek halk moraját. A pincérnők nem zavarták. Már megszokták, hogy a négy nő egyszerre rendel.

Olivia összerezzent az ajtónyitásra. Martha érkezése ugyanis egészen más volt, mint bárki másé: ő nem belépett, hanem berobbant. Éles köszönése könyörtelenül szakította szét a reggel csendjét, jelezve, hogy vége az ébredezésnek. A nap megkezdődött, munkára fel!

Lángvörösre festett haja csak úgy repült utána, ahogy sebesen lépdelt Olivia felé. Meg sem várta, hogy az asztalukhoz érjen.

– Csak nem te vagy az első? – nevetett színlelt csodálkozással. – Nahát, milyen meglepő!

Hatalmas táskáját az egyik karosszékre dobta, és úgy huppant utána, hogy a fa lábak visítva csúsztak arrébb a melegbarna kövön. Lábát keresztbe lendítette, karját drámaian az ég felé emelte.

– Egyedül pakoltam fel a paradicsomos ládákat a platóra, baszki, már megint – süvítette. – Ötkor keltem, hogy nyitás előtt el tudjam vinni neked.

Olivia mellkasa elnehezült. Mindig roppant kellemetlenül érezte magát, ha Martha az általa rendelt szállítmány miatt panaszkodott. Évek óta tőle szerezte be a koktélparadicsomot a zöldségesébe, amivel mindketten jól jártak: Martha megszabadult a vevőkeresés nyűgétől, Olivia pedig biztos lehetett a minőségben. Arról, hogy a készlet egy részét továbbértékesítette, barátnőjének nem kellett tudnia. Martha így is jól járt, hiszen a termesztésen kívül semmi gondja nem volt. Ettől függetlenül Olivia nem szerette az efféle megjegyzéseket, amelyekről sosem tudta eldönteni, hogy neki szólnak vagy Martha lusta férjének.

– Most sem segített? – kérdezte óvatosan Olivia.

– Viccelsz? – fújtatott Martha. – Arra sem ébredt fel, hogy megráztam, és azt mondtam: Kelj fel baszki, gyere segíteni! Komolyan mondom – dohogta –, legszívesebben elzavarnám a francba. Költözzön az idősek otthonába, ha annyira öregnek érzi magát.

Lábat cserélt, most a bal került felülre. Haját újra és újra áttúrta, közben számtalanszor ránézett a telefonjára, mintha fontos hívást várna.

– Nem hiszem, hogy ötvenévesen felveszik… – kuncogott Olivia.

– Pedig kaphatna korkedvezményt, amilyen megfáradt vénember. Nem is emlékszem, mikor lustult el ennyire. Egyik pillanatban még lelkesen magyarázta, mitől lesz igazán jó a paradicsomtermés, a másikban meg már a tévé előtt feküdt kiseggelt melegítőalsóban.

Majd hirtelen, mintha valami átkapcsolt volna benne, Martha borostyán színű, vad tekintetét Oliviáéba fúrta. Oliviát különös borzongás járta át. Az a különös nézés, ami egy pillanatra mindig nyugtalanná tette. Csak addig, amíg Martha meg nem szólalt, és ki nem derült: megint ugratja valamivel.

– Te hányszor szexeltél a héten?

Olivia arca azonnal lángra gyúlt. A „szex” szó hallatán minden porcikáját átjárta a jóleső bizsergés. Felrémlett előtte az alig egy órája átélt orgazmus, a fülét perzselő lihegés, a benne feszülő erő. Válla előreesett, ahogy átadta magát a jóleső, érzéki emlékeknek. Tekintete a padlóra révedt.

– Ugye nem maradtam le semmiről? – kérdezte az újabb érkező.

Olivia riadtan kapta fel a fejét.

– Gyere gyorsan, Amira – intett Martha. – Épp most tértünk sikamlósabb témára. – Megragadta Olivia térdét. – Na, mondd már, hadd irigykedjünk – sürgette.

– Most… – rebegte Olivia. – Kicsit több ideje van.

Martha felnyerített.

– Levizsgázott, mi?

A rákényszerített szégyenérzet alattomosan kúszott Olivia bőre alá. Pedig amikor a végzős egyetemista ágyában, szinte öntudatlan állapotban vonaglott és karmolta a gyűrött pamutlepedőt, nem zavarta sem a korkülönbség, sem barátnői csípős véleménye. Heti három reggelen nem a harminckilenc éves vállalkozó és a huszonöt éves egyetemista szeretkezett egymással, hanem két, szenvedélyre és kielégülésre vágyó, egymással tökéletes harmóniában lévő test.

– Már nem kell órákra járnia – lehelte Olivia –, és továbbra is csak heti két napot dolgozik. Ugyanúgy kedden és pénteken, amikor én a zöldségesben vagyok.

Amira összecsapta a kezét. A mozdulattól magas, lófarokba kötött copfja finoman meglibbent, jellegzetes, édeskés dohányillata pedig körbesuhant a barátnők alkotta kis körön.

– Drága szívem, véget ért neki a suli, de cuki! Alig várom, hogy végre alaposan szemügyre vegyem – lelkendezett, majd kényelmesen elhelyezkedett Olivia mellett.

Olivia szája gúnyos mosolyra húzódott.

– Mert arra számítasz, hogy megmondom, hol dolgozik?

– Pontosan – jelentette ki teátrálisan Amira. – Örökké úgysem titkolhatod.

– Eszemben sincs elárulni. Más se hiányzik, minthogy összecsődüljetek a munkahelyén…

– Mi lesz, ha becsajozik? – tette fel a kiábrándító kérdést Martha.

Hangjában finom gúny bujkált.

Olivia homlokán felhő suhant át. Vállat vont.

– Nem tudom, de jó, hogy felhoztad – Válaszolt ridegen, majd úgy tett, mintha elmélyülten gondolkodna. – Lehet – kezdte vontatottan –, hogy be kellene ütemezni még egy plusz szexnapot…

Marthára sandított, aki megforgatta a szemét. Nem nevetve vagy játékosan eltúlozva, hanem inkább ingerülten. Olivia már abban a pillanatban megbánta, hogy bosszút akart állni a saját barátnőjén. Mintha nem tudná, hogy Martha akár egyetlen jó szexért odaadná egy egész évnyi paradicsomtermését. A nála több mint tíz évvel idősebb, alacsony libidójú férjének a szex csak akkor jutott eszébe, amikor veszekedés közben Martha a fejéhez vágta, hogy sosem csinálják.

A kínos pillanatot végül a negyedik barátnő, Tatjana érkezése oldotta fel, nyomában a pincérnővel. Tatjana a tőle megszokott kimértséggel a sarokban álló fogashoz lépett, és amíg a többiek leadták a szokásos rendelést, gondosan felakasztotta bokáig érő, leheletfinom mohair kardigánját és a saját horgolású retiküljét. Táskájából semmit sem vett elő. Még a telefonját sem. Az a néhány óra szent volt számára. Vörösszőke haja lágy hullámokban omlott a vállára, visszaverve a nap felfelé kapaszkodó sugarait. Mint valami angyali teremtés, némán, türelmes mosollyal várta, hogy a pincérnő ellépjen a karosszéke mellől.

– Hú, de éhes vagyok – dörzsölte össze a kezét Amira. – Ma kicsit ráhúztam, és a szokásos négy helyett öt kilométert futottam. Nem maradt időm, hogy legalább pár falatot bekapjak.

– Bezzeg Olivia nem volt rest – vihogott kivörösödve Martha – gondolom, helyetted is bekapott ezt-azt.

Hangja elbicsaklott az erőltetett nevetéstől.

Az efféle szurkálódások inkább szánalmat, néha bosszúságot váltottak ki Oliviából. Nem haragudott, de a közönséges megjegyzésektől mindig kirázta a hideg – különösen, ha az rá vagy valaki hozzá közel állóra irányult. A reggeli együttlétek a szenvedélyről, a gyengédségről és a törődésről szóltak. Nem szerette, ha valaki más színben próbálta feltüntetni a viszonyát. Attól, hogy kizárólag testi kapcsolat volt közöttük, még nem volt kevesebb vagy alábecsülendő.

Óvatosan Tatjanára pillantott – az egyetlenre a társaságból, akinek rajta kívül megadatott a kiegyensúlyozott szexuális élet. Nem csalódott: Tatjana, mintha már várta volna barátnője segélykérő tekintetét.

– Jól van – sietett Olivia segítségére azonnal – elég a találgatásokból, térjünk a konkrétumokra –, majd Amira felé fordult – te kezded.

Olivia megkönnyebbülten süppedt vissza a puha bársony háttámlába. Megúszta, hogy vissza kelljen vágnia Marthának. Nem akart feszültséget sem barátnői, sem beszállítói minőségében.

Amira szerelmi élete a barátnői számára véget nem érő szappanopera volt. Évek múltán is várták a következő epizódot, mert nála mindig történt valami. A férfiak gyorsan jöttek-mentek körülötte; egyikük sem maradt elég sokáig ahhoz, hogy kiderüljön, mire lenne képes egy valódi kapcsolatban. Mire Amira igazán megnyílt volna, rendszerint már nem volt kinek. Előfordult, hogy csak később derült ki, nem mindent mondtak el neki, és ő többnyire nem társként, hanem valaki más történetének mellékszereplőjeként kapott helyet. A románcok legtöbbször magyarázat nélküli eltűnéssel értek véget.

Legutóbb épp az egyik válófélben lévő ügyfelébe szeretett bele menthetetlenül. Amira heti két TRX-edzést tartott a sármos ügyvédnek. A férfi elmondása szerint fél órát autózott, csak hogy hozzá járhasson – ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy levegye a lábáról a nőt, akinek a házassága sem tartott tovább másfél évnél.

– Ez az, baszki – lelkesült fel Martha –, mesélj!

Székét Amira felé igazította. Térdére támasztott könyökkel, tágra nyílt szemekkel figyelte barátnője minden mozdulatát.

Amira, mintha előadásra készülne, izgatottan megigazította sportos, szűk fehér felsőjét, amelyen áttetszett a vastag, szivacsos melltartó. Aztán összeszorított combjai közé fúrta a kezét, és várta, hogy minden figyelem rá szegeződjön.

– Először is: megcsókolt – jelentette ki drámaian. Tekintetét körbehordozta, várva a felháborodott vagy izgatott reakciókat.

A várt hatás elmaradt. Inkább türelmes kíváncsiság ült az arcokon.

– Meg sem lepődtök? – sértődött meg egy pillanatra.

Olivia gyengéden megsimogatta Amira karját.

– Inkább csak nem ért bennünket váratlanul. Már egy ideje a levegőben lógott ez a csók…

Amira félénken biccentett.

– Végül is, igaz. És mielőtt belekezdenétek: szeretném, ha tudnátok, hogy ez most más.

Szavai után néma szünet következett. Egyenként belenézett mindhárom barátnő szemébe.

– Higgyétek el, érzem, hogy ő nem olyan, mint az eddigiek. Látom a tekintetén. Olyan tiszta és őszinte.

– Te pedig azt hidd el – szólt közbe meleg hangon Tatjana –, hogy mi nem azért szoktunk figyelmeztetni a gyanús jelekre, mert rosszat akarunk neked, hanem azért, mert szeretünk, és a legjobbat érdemled.

– Tudom – súgta Amira. – De ezúttal tényleg megfogtam az Isten lábát.

– Hogy áll a válás? – vállalta magára a kellemetlen kérdést Martha.

Amira arca elszürkült, Megköszörülte a torkát.

– Valamin akadékoskodik a feleség, csak húzza az időt. De nem sürgetjük… nekünk nem számít a dátum. Az a fontos, hogy szeretjük egymást. Minden más lényegtelen.

– Találkoztál már a gyerekeivel? – csapott le Martha újra.

Amira arca ismét hamuszínű lett, majd köhintett.

– Még nem. Azt gondoljuk, jobb lesz a válás után.

– Mindketten így gondoljátok? – Martha nem engedte el.

– Nekem teljesen mindegy. Ő ismeri őket, ő tudja, mi a legjobb nekik. És szerintem is ízléstelen lenne addig együtt mutatkozni.

– Nem értem – akadékoskodott Martha. – Azt mondtad, a nőnek is van már új párja, nem?

– De igen – bólogatott hevesen Amira. – Ugyanakkor a külvilággal csak akkor akarják megosztani mindezt, ha már hivatalos.

Tatjana, mintha tényleg valami jótündér lenne, ezúttal is ott termett, hogy kisegítse a szorult helyzetbe kerülő barátnőt.

– Szerintem is így helyes – mondta nyugodtan. – A gyerekeknek nincs szükségük arra, hogy buta pletykák keringjenek a szüleikről. És a válófélben lévőknek sem. Emlékezzetek: Olivia helyzetén is csak rontott volna, ha akkor nyilvánosan találkozgatnak mással.

Ahogy letették eléjük a melegszendvicseket, Tatjana finoman pontot tett a kényes témára.

– Lányok, ugye nem felejtettétek el, hogy holnap sportnap lesz a suliban? – váltott át könnyed, anyás hangra. – Tegyetek a gyerekek hátizsákjába naptejet, ilyenkor már nagyon éget a nap.

A barátnők hevesen bólogattak, de tekintetük már a tányérjukra szegeződött.

*

Néhány üres zöldséges rekesz hevert az üzlethelyiség közepén. Olivia megígérte Tatjanának, hogy ad neki párat, amiből tárolókat eszkábálhat az alkotóműhelyébe. Egykedvűen méregette a műanyag ládákat, amikor megszólalt az ajtó fölötti kis csengettyű. Nem fordult meg; azt hitte, Tatjana lép mellé, és átkarolja a vállát.

– Remélem, nem zavarom zöldségesrekesz-idomítás közben – szólalt meg mögötte egy bársonyos férfihang. – Látom, feküdni már szépen megtanultak.

Olivia a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a kitörni készülő nevetést. Lassan hátrafordította a fejét. Ezt a hangot még sosem hallotta.

Egy zöld, mosolygó szempár nézett vissza rá.

A hozzá tartozó testet alig érzékelte. A tekintet mélysége behúzta, megbabonázta, eltompította minden gondolatát. A férfi sem mozdult. Mintha a pillanat megdermedt volna körülöttük.

A csendet egy alma tompa puffanása törte meg, ahogy a földre esett és lassan a pult alá gurult.

– Mit adhatok? – kérdezte Olivia rekedten.

– Már nem is emlékszem, miért jöttem – válaszolta az idegen puhán.