Sonja Blonde romantikus szerző — Gitta

Gitta

Sonja Blonde

Egy fiatal kutatónő, egy eldugott falu, és egy férfi, akihez talán jobb lenne nem vonzódni.

A Gitta egy lassan kibontakozó történet önismeretről, testi ébredésről, és arról, hogyan sodorhat el minket egy világ, amelyet nem értünk – de mélyen belül mindig is vágytunk rá.

Egy regény tele vággyal, feszültséggel, a természet nyers szépségével – és egy csipet finom humorral, mert a legzavarbaejtőbb pillanatok néha egyben a legmulatságosabbak is.

68 oldal. Vásárlás esetén öné epub és pdf formátumban is.
Ár: 4,99 €

Gitta (részlet)

Sonja Blonde

A barlangban töltött idő túl hamar elszállt. A rekkenő hőség ellenére Gitta nem hívta fel Janót, hogy menjen érte, pedig a ház jó félórányi sétára volt a látogatóközponttól. Próbálta elhitetni magával: pusztán udvariasságból gyalogol haza. Legbelül azonban tisztában volt vele – valójában tartott a délutáni közös programtól. Senki nem sejtette, mi zajlott le az éjjel Gitta fejében és testében, ő mégis kellemetlenül érezte magát. Zavarta, hogy egyetlen buta összenézés ilyen hatással volt rá. Elszántan gyalogolt a szomjas legelő mellett, a forró aszfalton, hosszan, egészen a falu szélén lévő kisboltig. Ott kellett felkanyarodnia arra az útra, ami már a hegyoldalban lévő házakhoz vezetett.

– Hogyhogy gyalog? – kérdezte egy harsány, rekedtes női hang.

Gitta a bolt lépcsőjén cigarettázó, középkorú, hidrogénszőke, rendezetlen frizurájú nő felé fordította a fejét.

– Nem jöttek ma érted? – kíváncsiskodott tovább.

A kutatónő félénken megvonta a vállát.

– Gondoltam, sétálok…

– Ilyen hőségben? – kérdezte még németül, aztán magyarul hadovált tovább.

A gesztusaiból ítélve teljesen felelőtlenségnek tartotta, hogy Gitta ilyen időben sétálgat egy olyan helyen, ahol árnyéknak nyoma sincs.

– Nincs olyan messze – szabadkozott Gitta.

– Nincs a fenét – dohogta. – Na, gyere, meghívlak valami hidegre, mielőtt hőgutát kapsz.

Néhányat köhintett és krákogott, majd mintha nehezére esne, feltápászkodott. Lesöpörte a betonlépcső porát a fenekéről. Ezután nagy lendülettel félrelökte a vastag műanyagszalagokból álló függönyt, és belépett az apró boltba, amelynek kirakatán megfakult plakátok sorakoztak. Gitta bizonytalanul nézett körbe, majd utánament.

A boltos már a zsúfolt, szűk helyiség távolabbi végében lévő italhűtő mellett állt.

– Gyere, vegyél ki valamit! Bármit, ami tetszik.

Gitta egészen zavarba jött az erőszakos stílustól, noha jól esett neki a figyelmesség. Félénken lépett mellé, a nő pedig le sem vette róla a tekintetét. Zöld macskaszeme szinte világított a szürkés, megviselt arcbőrből. Szeme alatt és az orra körül apró, árulkodó foltok sokasodtak. A bőrébe mintha a cigarettafüst is beitta volna magát. Gitta egy darabig tétován nézelődött, majd kivett egy ásványvizet.

– Te aztán nem aprózod el! Hűha, víz – nyerített fel a nő. – Igyál már egy sört!

– Nem szoktam alkoholt inni – motyogta Gitta.

– Van ott mentes is, te lány! Olyan meggyes! Az most a sláger itt – mondta kissé gúnyosan. – Jól fog esni, hidd el! Na, ne szégyenlősködj már!

Nem várta meg, hogy Gitta kiszolgálja magát – ő nyúlt be a hűtőbe. A pólója aljának belső felével gondosan áttörölgette a doboz tetejét, aztán átnyújtotta a még mindig zavarban lévő kutatónőnek.

– Kinyitni már nem tudom – mondta, miközben megmutatta rózsaszínre festett, csillámos szívekkel díszített, félhosszú körmeit. – Ez annál többe került – nyerített fel újra, cigarettától sercegő hangján.

Gitta végre elmosolyodott.

– Nem venném a lelkemre.

Hüvelykujjával gyors, szinte észrevétlen mozdulattal megtisztította a szájrészt, majd könnyedén kinyitotta a dobozt.

– Üljünk ki a lépcsőre, amíg megiszod. Nem ám sörösdobozzal a kezedben flangálsz, mint valami közönséges nő – hangsúlyából nem lehetett eldönteni, komolyan beszél-e, vagy finoman gúnyolódik.

Letelepedtek egymás mellé a poros lépcsőre. A boltos nem vesztegette az időt, azonnal rágyújtott. A cigarettát Gittától távolabb eső kezébe fogta, a füstöt is oldalra fújta. Bár már indulnia kellett volna, Gittának jól esett a hol magyarul, hol németül beszélő asszony erőteljes jelenléte. Nem engedte, hogy nyugtalanító gondolatok árasszák el az elméjét.

– Aztán az a kis szexgép, Dalma, tisztelettel bánik veled? – kérdezte a boltos, mintha csak megérezte volna, mi zajlott le nem sokkal azelőtt Gittában.

– Kedves lány…

A nő harsány nevetésben tört ki. Gitta riadtan figyelte, ahogy a nő mellkasához kap, és hátraveti a fejét széles jókedvében.

– Ez jó – harsogta. – Kedves!

A barlangkutató kínjában nagyot kortyolt a kesernyés, meggyes, hűsítő italból.

– Mi a gond vele? – kérdezte halkan.

A hangszínétől végre a boltos is lehiggadt.

– Igazából semmi – legyintett. – Csak hát… róla mindenki tudja, milyen hirtelen haragú. Meg azt is, hogy simán lepofozza azokat a csajokat, akikre féltékeny.

Gitta arcából kiszaladt a vér.

– Jaj, rosszul ne legyél itt nekem – ragadta vállon a boltos. – Neked nem kell aggódnod miatta. Nem az ilyen nőkre szokott féltékeny lenni. Azokra a kihívóbb fajtákra, tudod. A csöcsös-seggesekre, akik mutogatják magukat, meg rámásznak Janóra.

Néhányat szippantott a cigarettájából, majd az ég felé emelte a tekintetét.

– Mondjuk… arra a srácra én is rámásznék – sóhajtotta, szinte kéjes hangon.

– Most már muszáj indulnom – állt fel mellőle Gitta. – Köszönöm a sört, nagyon finom volt, és jól is esett.

Leporolta a nadrágját.

– Nagyon szívesen, aranyom, jó volt beszélgetni. Nézz be máskor is – villantotta meg a cigarettától megbarnult fogsorát az asszony. – Amúgy Vera vagyok.

– Én meg Gitta. És mindenképpen jövök még – mosolygott vissza, majd elindult a felfelé vezető, szűk utca irányába.